Köd takaróba burkolózva,
végtelen álmát alussza,
kifakult, halott téli táj,
átláthatatlan sűrű homály.
Sötét, jéghideg éjjelek,
a hold fényét sehol sem leled,
rideg, kegyetlen táncra kél,
süvítve tomboló északi szél.
Deres ágakkal fehérednek,
kopasz barackfák dideregnek,
játsszák az éjszaka árnyait,
kibontva a képzelet szárnyait.
Fénytelen, jön a zord hajnal,
Dermesztőn hideg faggyal,
már reményt sem hoz magával,
álmodjunk hát tovább a világgal.
