Novemberi méla melódia,
merengő, keserves rapszódia,
ökörnyálon tovatűnő zengés,
zajjá halkuló kedves csicsergés.
Konokul köröz, forog az élet,
fényei már őszi lánggal égnek,
dombok mögött, rétek hűvösében,
szunnyad, köd takarta rejtekében.
Sápadtan siratja a bús időt,
mennybolt ágyra rajzol esőfelhőt,
hűvös könnyeit ömlesztve… szipog,
ázott avaron fázósan vacog.
Dúdolnak dermesztő, szilaj szelek,
lucskos fűszálakkal fetrengenek,
kelletik még bájait ledéren,
kopasz fák meredeznek, útszélen.
Novemberi, mély melankólia,
rettegett, tompuló harmónia,
megkopott vásznon gyűrött csendélet,
ezerszínűre mázolt természet.
