Magányos lelke mélyén, mereng az idő,
hegekkel teli, mint az elvakart himlő,
megélt számtalan, kegyetlen gyűlöletet,
közönnyel arcán, hímezve szemfödelet.
Feloldódik, megalkuvó a tisztesség,
tétova bohócként hallgat az emberség,
mindent elemészt a vak, bűnös buzgalom,
kitalált eszmék, aljas, hazug hatalom.
Éhes, szorít a szörny, elevenen elnyel,
lidérces láztól üvölt, mindent felperzsel,
vérízű elmúlás bűzlő szagát ontja,
árnyként suhan a halál mérgező csókja.
A léptek nyomán füst, romok és fájdalom,
földre hulló tetemekből gyűrt sárhalom,
temetetlen sírokon töviskoszorú,
emberi természet, pusztító háború.
