Képzelet és valóság

"Csak akarnod kell, s minden valósággá változik, hisz teremtő a gondolat, mit képzeleted megálmodik!"

Újra csend

ujra csend

Ősz van,
szállnak a levelek, lehullajtják lombjukat a fák,
kettészakadt lelkemben egy csúf érzés, mély eret vág,
végleg elmúlt valami, tudom, érzem itt legbelül,
magány uralja testem, agyamban zavart ér feszül.

Ősz van,
vacogós, vészjósló hidegben, zajosan fúj a szél,
vérző szívemből, egy darabot, magaddal vihettél,
s most újra csend honol e szívben, élettelen halál,
nem jöhet más, csak a sötétség, mely végleg rám talál.

Ősz van,
elhagyva e tájat a madarak is messze szállnak,
ahogy te is utat engedtél a szomorúságnak,
nem maradt semmi, kiégett minden, nincs mire vágynom,
a csalódás, hatalom, az élet csupán rémálom.

Ősz van,
esőt hoznak magukkal, tornyosulnak már a felhők,
tudom viselkedésem inkább gyerekes, mint felnőtt,
de mégis, tán ez az érzés, mely életben tart engem,
a remény örökre ott szunnyad e haldokló testben.

Post navigation

Írj megjegyzést

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Katona Klári – Én szeretlek

Az ezer arcú nő

Álmodtam talán…

Egy dió élete