Képzelet és valóság

LÁSS.HALLJ.ÉREZZ

Szürke hajnalon

Csendleplét szétteregetve gyászol,
semmibe fordul a lomha távol,
végtelenbe borult apró zajokba,
foszló percekbe csapódik sóhaja.

Bódult éjből, ébredni vágy a táj,
bénultan bandukol a félhomály,
harmatos hajnal hűvösébe tér,
ellejti táncát a felbolydult szél.

Bújik a fény, fodros fellegekben,
a tegnapot morzsolom szememben,
megint új kezdet, szorong a gondolat,
ismét egy vég, elmereng a pillanat.

Szürke égbolt ontja sűrű könnyét,
esendőn vágyja az élet hevét,
cseppje, cseppre koppan, mindenen áthág,
odakint lassan elfolyik a világ.

Szétgurul az idő, cuppog a sárban,
megtörten csoszog csapzott gúnyájában,
pocsolyában hempereg a sötétség,
évődőn hallgat a rideg üresség.

Post navigation

Írj megjegyzést

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szellőtánc

Még mindig…

Transitions

Tavaszi apróságok