Bágyadt szürkeség ül a havas tájra,
színek nélküli, fénytelen homályra,
pihe-puha táncot járnak a hópihék,
fehér ölelésbe csendesül a vidék.
Selyemként terül szét az est békéje,
formát ölt, halkan ropog lassú lépte,
nyikordul a kapu, az öreg hazatér,
friss vacsorával várja egy édes tündér.
Szelíd szíve remeg két szép szemében,
pattogó tűz duruzsol sparheltjében,
esti áldás, örömvilág hull a házra,
lobog a szeretet fénylő gyertyalángja.
Messzi falu felől füstillat terjed,
alszanak a tavaszt álmodó kertek,
éjjel még átfordul, majd megáll az óra,
komótosan hajtja fejét nyugovóra.
