Az éjszaka szívemben,
hajnallá változik,
csillagként hull csendben,
láthatáron átszökik.
Senki sem láthatja őt,
piruló ég nyeli el,
színtelen álmokból rőt,
illattalan rejtéllyel.
Hold ásít, elfáradt rég,
reggelt súg a gondolat,
felhőket varr az ég,
fodros szélű párnákat.
Körénk fonódik, oly szép,
álomittas könnyűség,
lelked iránytű, térkép,
eleven gyönyörűség.
Szárnyalunk fesztelen,
tekinteted igéző,
mosolyod mellemen,
mint csillogó ékkő.
Fényedbe rajzolok,
pulzáló ösvényeken,
szerelmes mámorok,
át a végtelenen.
