Némán bólogató pipacsfejek,
vígan ringva, igézőn illegnek,
törékeny szépség, önfeledt és szabad,
nyár hevének lüktetéséből fakad.
Gyengéd fátylukkal sebeim fedik,
finoman ölükben melengetik,
szépségük szenvedélye Kánaán,
tünékeny varázs a lét színpadán.
Nap csókolta szirmok, gyenge papír,
rajtuk a reggel új harmatot ír,
álom-mákony boldogság, csak ígéret,
pipacsmezőn csalfa délibáb képzet.
Vöröslő vonzalom, tépett tapasz,
pipacsok tánca, szertehullt vigasz,
szélben libbenő vad lángnyelvek ők,
lelkemben őrzött őrült szeretők.
