Felhők habjain megbújva, az est honol,
sötétségébe burkolózva kóborol,
lecsukja csillag szemeit, némán figyel,
varázsleplet húz, hófehér tenyerével.
Hópehely hull, kósza, halk lebegéssel,
suttogva időtlen reményt a széllel,
fagyos nyüzsgése most kedvesen érint,
boldogan dobbannak a szívek megint.
Emlékek foszlányán, gyertyát gyújt egy angyal,
kitárva karjait, szelíd ragyogással,
lassú percek ölében nyugszik a lélek,
semmivé válnak a kísértő lidércek.
Elakad a hang, csak érezd, milyen szép,
szikrázó szeretet, merész ábrándkép,
decemberi álom lágy ölelésben,
kacsint az élet, az ünnepi fényben.
