Már semmi sem fáj

mar semmi sem faj

Az órák, percek messzire szöknek,
szempilláimról éjbe peregnek,
karomban pihennek a csillagok,
az ég, s a hold is én magam vagyok.

Magányban töltött hosszú éjszakák,
egyre mélyebbre húz a némaság,
szertefoszló képzetem álmai,
kihunynak lelkem édes vágyai.

Vagyok, aki vagyok, tán megszokás,
valakinek, elfojtott illanás,
bűn, mely egyszer régen megérintett,
s most belém bújtat sok szép emléket.

Gondolatom ismét tévúton jár,
fejemben kering apró fénysugár,
könnyet bújtatva a mosoly mögött,
fázós lehelete immár örök.

Suttog a múlt, belém kapaszkodik,
nyújtózkodó felhők hátán siklik,
játszik velem, torz tükröt tart elém,
torkon ragad, felkavar a remény.

Féktelen, őrült, mámoros világ,
ködös homályba vesző forróság,
gyönyört idéző meztelen méreg,
magát áltató sóvárgó lélek.

Vállamra ül, átjár a reszketés,
csillanó gyöngyfény, harmat születés,
pajkosan kacsint a hajnali táj,
öleli szívem, már semmi sem fáj.

More Reading

Post navigation

Leave a Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ennyit sem

Trance Air ONE 3.

Beléd szédülök

Szerelmi vallomás