Álmodtam talán…
ott álltam egy szebb élet hajnalán,
boldogságot, szerelmet,
nem kaptam az élettől kegyelmet.
Eltűnt, köddé vált,
nem én voltam kire rátalált,
mintha sohasem létezett volna,
a lelkemet mégis elrabolta.
Most ismét egyedül,
a magány fájdalommal vegyül,
csodára várnom nincs miért,
s élnem sincs már senkiért.
Újra írom sorsom könyvét,
letörlöm szemeim könnyét,
a pofont, mi rajtam csattan,
mit mindenkitől megkaptam.
Jöhetne egy szép érzés,
újabb út, újabb lépés,
vágy, mely hatalmába kerít,
bánaton, szomorúságon túl repít.
Egy csábító mosoly,
falaim áttörve szívemig hatol,
egy ellenállhatatlan tekintet,
mely mélyen megérinthet…
Vagy ez a végzetem,
senkinek sem kell a szerelmem,
a mocskos valóság a mélybe húz,
s minden érzést végleg összezúz.
