Halványan dereng a fény, hajnali harmatos ágyán ébred,
Lustán nyújtózkodik, megfakult mámoros álmokon lépked,
Meg-megcsillan, horizonton játszik, huncut mosolyt rejteget,
Lüktető tavaszzsongás, a napsugár álmosan tekinget.
Rügybe fakadt tavaszi fák ringó ölébe húz, csalogat,
Hűs szellő lapul a fűben, lengén átkarolva elragad,
Mézes csókját cseppenként itató virágtenger románca,
A szivárvány színű zsongó természet, önfeledt násztánca.
Nagyot nyújtózkodva, magasan jár, gurul a Nap lelkesen,
Fodros felhők habjaiban az elmúló idő végtelen,
Pajkosan kacsint, ujjongó öntudattal rezzen a lélek,
Lágy, lebegő lombokon, dallamokká szelídül az élet.
