Olyan ez, mintha mindig ismertelek volna,
az érzés, mely minden szívet elrabolna,
s mikor ajkaidon megcsillan a fény,
csókod íze, mint a legfinomabb sütemény,
lágy érintések, melyek a számban olvadnak,
nyelveink hangtalan mondatokat formálnak.
Szeretlek!
Kívánlak!
Érted meghalnék annyira imádlak!
Egy életen át csak a tiéd,
ölelésed sugallja, te vagy ki mindent megért,
a szikrát, mely lángra lobbantja a tüzet,
az emberben ki az életében mindenért megfizet,
ki veled elfelejti összes baját, s búját,
mert tudja értékelni e szavak súlyát.
Szeretlek!
Kívánlak!
Érted meghalnék annyira imádlak!
Én már téged soha el nem engednélek,
két karomba zárva minden rossztól védenélek,
te vagy kiért odaadnám mindenem,
a világvégét is túlélő végtelen szerelem,
s ha ott állunk majd a semmi közepén kézen fogva,
akkor is csak ezt hallhatod a füledbe suttogva.
Szeretlek!
Kívánlak!
Érted meghalnék annyira imádlak!
