Virágos rét, kerek erdő,
fülembe suttog a nyári szellő,
lágyan lebbenti a szoknyád szélét,
lesimítom a fenék részét.
Finom érintés, mely később átkarol,
s az ölelésből csók lesz valahol,
így megyünk, sétálgatunk kettesben,
kéz a kézben, az idő gyorsan elreppen.
Mint az itt csicsergő kismadár,
mely jöttünk hallatán gyorsan tova száll,
a szél szárnyán repül magasra,
s viszi a hírt, hogy mindenki hallhassa.
Hisz, oly csodás az élet,
mikor az ajkaid az ajkaimhoz érnek,
s a két szív szinte egyszerre dobban,
oly szorosan ölelsz, érzem a mellkasomban.
De ne is engedj el sohasem,
szeress úgy, ahogy az másnak elképzelhetetlen,
legyél mindig őszinte, s oly szerető,
mint amennyire én most téged földre teremtő.
Ülsz előttem itt a fűben,
ujjaim tested pásztázzák felhevülten,
s a sok-sok csók most új utat keres,
érzem a közelséged már végzetes.
Oly édes, vágyakkal teli ez a pillanat,
az örökkévalóságig ilyennek akarlak,
egy életen át sohasem feledjem,
milyen volt mikor te lettél a szerelmem.
