Színtelen némaság, megszokás csupán az élet,magányomból ébredő, távolban rohanó emlékek.Szertefoszlott képzetem csöppnyi időszaka,álarcba bújtatott sóvárgásom kínos mosolya. Kérlek meséld el, milyen lehet a boldogság,segíts felidéznem, legyél te az orvosság!Szeretném, ha még egyszer a részem volna,megrepedt lelkemben a tátongó űr beforrna. Szemeid tükrében keresem a lét értelmét,ragyogásukból fakadó mosoly szépségét.Arcod domborulatai elárulják az összes csodát,lassuló mozdulataim gyorsítják szívem ritmusát. Egyre közeledő…