Urbánus gyalázat

Négy csupasz fal, málló vakolat, koszos beton,
s egy matrac a porlepte parketta lapon.
Nincs bútor, csak e sziget a csend sűrű szövetén,
s két szerelmes szív az éjszaka puha peremén.
A kép itt elmosódik, csak delírium és alázat,
szemérmetlen testekből gyúrt urbánus gyalázat.
Szerelmi zálog ez, egy sötét, közös szertartás,
hol kedvesének felkínálása a legmélyebb vallomás.
A férfi jelez, s nyílik a kopott zár,
a nő teste fényesen kivilágított bazár.
Idegen árnyak lépnek a szűk, steril fókuszba,
romlottságot kevernek a tiszta tónusba.
Szakad a selyem, az élő szövet lázasan remeg,
köré gyűlik a kéjsóvár, arctalan sereg.
Idegpályái szabad szexuális sztrádák,
mohó ajkak ízlelik tüzének összes titkát.
Ujjbegyek szántanak combjain, mint buzgó ekék,
a gyönyör kelyhe közös zsákmány, nyilvános hajlék.
Feltépik a feszülő burkot, átszakad a gát,
érzi a férfias ösztönök forró, nyers folyamát.
Élvezi az ostromot, a gátlástalan nyomulást,
a durva gyönyörteli rituális beavatást.
Kielégít minden szájat és lüktető vágyat,
arca a beteljesülés vörösébe bágyad.
Bűntársa szemeiben gyötrő, pokoli parázs,
számára e látvány a legizgatóbb varázs.
Megbabonázza a pulzáló idomok ritmusa,
a gyönyörben fuldokló torok himnusza.
Veszett szomjjal issza az oltár minden zálogát,
kábultan ízleli a bőr stimuláló zamatát.
Vibrál a közös eksztázis, lélek a hússal összezár,
Feloldoz a kéj, lassan elnémul az őrjítő zsibvásár.