A csend, mint vastag fal, körülölel,magamban állok, nincs ki felemel,szobám egy sziget, s végtelen a tenger,lelkem bolyong, mint árva, kósza ember. Bánat szőtte holt gondolatok fonala,zúg körülöttem, mint darazsak moraja,a szavak nem pótolják az élő hangot,mely szívemben egykor vígan visszhangzott. A múló időben ketyeg perc és óra,mint homokszem pereg, hull a szürke porba,tükörbe nézek, idegen arc mered rám,magány rajzolta ráncait…