Bíbort izzad a fülledt alkonyat,ódon szobában megreped a csend,tizennyolc tél, s tizenkilenc tavaszhúsa feszül, hol langy pára dereng. Arany vízesés hajuk fonala,azúr tengerszemük igézve néz,lágy bőrükön vad kertillat remeg,míg a vágy, vér fonalával igéz. Selyem leplek halnak el a padlón,a zsengébb szűz még, reszkető madár,kecses dűnén szédül a mozdulat,míg nővérében felüvölt a nyár. Veszett csókokkal marja az ajkat,hűs tenyerében finom…