A paranoia falai
Az idő roppan, mint az éles, tört üveg,sötét tengerén csak a lassú köd lebeg,szikrázó roncsát marokra fogva látom,zuhanok át egy megfagyott, jeges álmon. Tenyerem vöröslik, hámréteg felszakad,a világom már csak rothadó húscafat,maró kín kísért a málló eszmék falán,rekedt nesz vibrál e tébolyult éjszakán. Múltam szennyes lé a holnap mocsarában,e fojtó hallucinogén látomásban,idegek lüktetnek a megrepedt érben,örökre elveszek a mérgezett vérben.…
A túlélés makacs ösztöne
Annyira közel húzódik az alkonyat, hogy az már szinte súly a vállamon. S én mégis hagyom, hogy ez a rozsdamarta sűrűség átitassa tudatom, mint talajt a lassú eső, vagy ahogy a tőkék engedik a szőlőfürtöket duzzadni a lugas árnyán. Tanulom a nyár hőségét, a sűrű pára feszülését a bőrömön, olyan vagyok, mint egy megtépázott vad, de a tagjaimban ott kapaszkodik…
Fojtogató szerelem
Az éj vállaimhoz bújik, mint sebzett állat,lehelete forró, ereimben árad,a sötétség kinyitja fekete száját,nekem zengi, a vér lázító imáját. Csontjaimban fészkel, a vágy éhes madara,kitépném, de vele égek, húsom felfalja,bőröm alatt villan, lüktet az érintés,mint perzselő tűz, amelyből nincs menekvés. Lelkem üvölt, de a hangja nem hallik,elmémben emléked lángja vonaglik,tomboló tűzviharként éget… s én hagyom,belém markol, ujjai kúsznak a falon.…
Partra vetve
Távolban imbolygó homály,sziget magányán tévelygő sirály,lassú szárnyakon keringő pusztulás,törött ladikban ringó elbukás.Homokban lábnyomok,elporladt álmokban gázolok,s mind csak az enyémek,szétszóródott emlékek.A dagály minden este,hűvös vízébe temetve,elvégzi helyettem a felejtést,elfolytja a lírikus képzelgést.A fény átkozott játékai,pálmafák izgága árnyékai,hajlongnak a szélnek,ócska álszínészek.Ördögi tébolyultság,de pont, mintha tudnák,itt minden meghajlik idővel,még ember is könyörögőn térdepel.A tenger meg folyton suttog,ravaszul sunnyog,képtelen rögeszme,de habot fúj a fövenyszőnyegre.Régi…
Őszi elégia
Sötét felhők gyülekeznek lomhán, mélyen,mint gondok raja a tépett őszi égen,a háztetőkön dobol már az este,hull az idő, csöppre csöpp, perc a percre. Az út kövén halk melódia hallik,mikor az ég a nyirkos földre hajlik,az eső függönyt húz a régi kertre,hol annyi vágyunk volt virágba mentve. Színtelen szirmaik földre hullva fáznak,terítve leplét a vágytalan homálynak,görnyedt háttal ballag, jön az elmúlás,cipeli…
A múlt nyomai
Dalszöveg: Csend, mint vastag fal ölelÁllok egyedül, senki sem emelSzobám sziget, végtelen a tengerLelkem bolyong, árva, kósza ember Bánat szőtte gondolatok fonalaZúg, mint darazsak vad morajaNéma szavak, élő hang helyettSzívemben egykor vígan csengett Magány rajzolta arcom ráncaitTükörben látom a múlt nyomaitHomokszem pereg, hull a szürke porbaKetyeg az idő, múlik perc és óra Álmok fénye megkopott régenFakó árnyék minden reménységemNappalok, éjek…
Magány-szonáta
A csend, mint vastag fal, körülölel,magamban állok, nincs ki felemel,szobám egy sziget, s végtelen a tenger,lelkem bolyong, mint árva, kósza ember. Bánat szőtte holt gondolatok fonala,zúg körülöttem, mint darazsak moraja,a szavak nem pótolják az élő hangot,mely szívemben egykor vígan visszhangzott. A múló időben ketyeg perc és óra,mint homokszem pereg, hull a szürke porba,tükörbe nézek, idegen arc mered rám,magány rajzolta ráncait…
Magányba zárt szív
Kopott csizmában ballag, múlt poros útján,lassú léptű, rég elvesztett idő síkján,árva, magányba zárt szív bánattal telve,a remény lángja csonkig leégett benne. Már nem zajong fájó kétségbeesésben,emlékek fojtogató ölelésében,a csend egyre csak mélyül, hallgatássá torzul,az élet keserűsége torkára szorul. Sötét éj árnyai közt árván bolyongva,átkos öregkor kopár kínját hordozza,félelem fonódik lelke törékeny szálára,súlyos ólomként nehezedik fáradt vállára. Apró boldogságra vágyik, egy…
Téged látlak
Nézd, lebegő szárnyait,szürkébe hajlanak a fények,szétszórják sejtelmes árnyait,börtönbe zárnak, fájó emlékek. Téged látlak,arcod éle, gyertyavalósággá olvad,minden idegsejtemmel vágylak,üres tekintetem, a homályba porlad.Semmibe sóhajt a csend,lelkem falán, kín szülte rajzok,párnámon, könnyé keserül a hepiend,eltompulnak a hangok.Halványan dereng a sötétben,hálót húz körém a múltam,ködfátyla szövi át létem,mardos mélabú magányomban. Szemeim tükrében kering a képzet,olvad az idő, érzem ahogy elfut,vérző szívem, fájdalmat lüktet,lélek-szakadt,…
Múltam rossz emlékei
Lehullik a lepel, a vér nem változott,szilánkként robbant szét, mit eddig látszatott,szavaid mögött érzett drága kincseket,utolsó percig mohón ízlelt életet. Búsan bolyongva kereslek földön, s égen,szerelemből szőtt vágyaink börtönében,fájón kínzó az álmokkal átszőtt magány,a hamvaiba hulló valóságfoszlány. Sárban ragadt, sajog sebzett büszkeségem,sérelmeim torz tükrébe árvult lelkem,a kopott remény ringatta őszinteség,hazug illúzióban rekedt üresség. Szívemet tépik múltam rossz emlékei,hamis útvesztők keserű…
Nem vagy már
A tegnap peremén végtelen már a sötét,szánalom kísérti a múló idő ködét,a félhomályban felsejlenek foszlott emlékek,az arctalan napokban fojtogató közhelyek. Örömök vágya kísért, kínzott szívembe váj,tövised ölelem, halálra szúrt, nem vagy már,hamuként száll el minden édes látomás,magányomban bújik mellém az elmúlás. Hamis szerelemben született az áldozat,mihaszna sorsom nem kerget többé álmokat,mint a tátongó mélységben pislákoló fény,fájó hiány csupán az öröknek…
Elveszett szerelem
Fásult sóhajommal fújom szét nyomodat,lélekgyilkos magány ajtómon kopogtat,folyton megaláz, vergődő lebegés az élet,örökre átitatta, megmérgezte véremet. Végtelen szenvedés, álmatlan hajnalokon,csalfa reménnyel tele, szótlanul fuldoklom,téli rideg világ költözött életembe,rabláncán a félhomály, fagytól meggyötörve. Utamat nem lelem, szívem sem dobban már,lelkem kettétörve egyedül botorkál,az elmúlás, a múlt keresztre feszített,igazat kimondva csakis én veszítek. A bennrekedt szavak is lassan elfogynak,arcra hűlt keserű könnyként…
