A hold ma nem szégyenkezett, levetette szűkös ingét,csontfehér vállait az ég tenyerébe fektette,s a város, mint egy leckéjét nem tudó, rest diák,lesütött szemekkel némán hallgatott.Nem mert felnézni, riadtan takarta, kőből faragott arcát.Meztelen volt az éj – nem szemérmetlen,csak egyszerűen eldobta fegyelmezett maszkját.Fekete bőrén úgy égtek a csillagok,mint szűkös bordák között a lüktető, makacs remény,mely körmével kaparja ki magának a lélegzetet.…