Az éjszaka szívemben,hajnallá változik,csillagként hull csendben,láthatáron átszökik. Senki sem láthatja őt,piruló ég nyeli el,színtelen álmokból rőt,illattalan rejtéllyel. Hold ásít, elfáradt rég,reggelt súg a gondolat,felhőket varr az ég,fodros szélű párnákat. Körénk fonódik, oly szép,álomittas könnyűség,lelked iránytű, térkép,eleven gyönyörűség. Szárnyalunk fesztelen,tekinteted igéző,mosolyod mellemen,mint csillogó ékkő. Fényedbe rajzolok,pulzáló ösvényeken,szerelmes mámorok,át a végtelenen.