A tárgyak néma beszéde: A csendélet esztétikája
A legnemesebb forma: Hogyan látja a festő a testet?
A láng, ami nem felejt
Nem csupán az ajkaidat akarom.Azt a néma oltárt keresem, ahova a szavak meghalni járnak, mielőtt megszületnének.Úgy érkezem hozzád, mint aki a érzelmeidre éhes.Saját számat a tiédre feszítem, mint egy lassú, hittől fűtött imádságot,ami nem kér bocsánatot.Ez nem egyszerű érintés, ez egy ostrom,mit puha ajkakkal és elnyújtott, mézsűrű másodpercekkel vívunk meg.Látni akarom, ahogy a bőröd megadja magát,ahogy a két test közötti…
Őszi elégia
Sötét felhők gyülekeznek lomhán, mélyen,mint gondok raja a tépett őszi égen,a háztetőkön dobol már az este,hull az idő, csöppre csöpp, perc a percre. Az út kövén halk melódia hallik,mikor az ég a nyirkos földre hajlik,az eső függönyt húz a régi kertre,hol annyi vágyunk volt virágba mentve. Színtelen szirmaik földre hullva fáznak,terítve leplét a vágytalan homálynak,görnyedt háttal ballag, jön az elmúlás,cipeli…
Quiet Rain
Quiet Rain
Szürke hajnalon
Csendleplét szétteregetve gyászol,semmibe fordul a lomha távol,végtelenbe borult apró zajokba,foszló percekbe csapódik sóhaja. Bódult éjből, ébredni vágy a táj,bénultan bandukol a félhomály,harmatos hajnal hűvösébe tér,ellejti táncát a felbolydult szél. Bújik a fény, fodros fellegekben,a tegnapot morzsolom szememben,megint új kezdet, szorong a gondolat,ismét egy vég, elmereng a pillanat. Szürke égbolt ontja sűrű könnyét,esendőn vágyja az élet hevét,cseppje, cseppre koppan, mindenen áthág,odakint…
