Köd lepi elmém, mint tejfehér tájat,fagyos magányra zúzmara húz fátylat,torzult tócsákban látom vonásaim,némán kuporgó elvetélt álmaim. Villámként hasít bennem a bánat,viharként tombol, veszett vadállat,lelkem sebzett madárként menekülne,de kósza harmatkönnyként hull a földre. Vágyak heve hozza balga békém,tavasz virágzik szűz szívem mélyén,moha puhaság fedi a sebeket,patak illata hoz hajszolt örömet. Kristályos csendben oldódik a vég,rút dérmosolyával bennem ég még,feszengő látszaton térdelő…