Évszakváltás
Halványul a nyár emléke,tombol az ősz szakadatlan,mi volt, elvész az enyészetbe,s ami lesz is, mozdulatlan. Kopott padok nedves fája,őrzi még a nap melegét,de a szél már körbe járja,eltörölve szelíd hevét. Végtelen nagy égi ponyva,cseppekben ring a hervadás,minden álmot eltapos ma,a kegyetlen évszakváltás. Csitul a vihar, szétszalad,víz pereg a csatornákban,míg a holdfény gyöngyöt fárad,fűzni minden csobbanásban. Kongva koppan csend a tájra,mint…
Őszi elégia
Sötét felhők gyülekeznek lomhán, mélyen,mint gondok raja a tépett őszi égen,a háztetőkön dobol már az este,hull az idő, csöppre csöpp, perc a percre. Az út kövén halk melódia hallik,mikor az ég a nyirkos földre hajlik,az eső függönyt húz a régi kertre,hol annyi vágyunk volt virágba mentve. Színtelen szirmaik földre hullva fáznak,terítve leplét a vágytalan homálynak,görnyedt háttal ballag, jön az elmúlás,cipeli…
Téboly
Hol sötét elmém ördöggel riogat,háború halott fantomja sikongat,kies tanyán, távol a mindenségtől,anyám kínban szül, messze emberektől. Kamaszkorom szerelme ott rothad el,hol tölgyfák közt madár dala énekel,agyamban régmúlt idők hamvadt csókja ég,meztelen lábnyomomban ér utol a vég. Ragad a sár, lehúz mélységes ölébe,mint elfeledett emlék a feledésbe,gyertyafény pásztázza testem állapotát,megvilágítva rövid létem mivoltát. Lidérces rémálmok, könnyek és csókok,mind csak árnyak, miket…
November
Novemberi méla melódia,merengő, keserves rapszódia,ökörnyálon tovatűnő zengés,zajjá halkuló kedves csicsergés. Konokul köröz, forog az élet,fényei már őszi lánggal égnek,dombok mögött, rétek hűvösében,szunnyad, köd takarta rejtekében. Sápadtan siratja a bús időt,mennybolt ágyra rajzol esőfelhőt,hűvös könnyeit ömlesztve… szipog,ázott avaron fázósan vacog. Dúdolnak dermesztő, szilaj szelek,lucskos fűszálakkal fetrengenek,kelletik még bájait ledéren,kopasz fák meredeznek, útszélen. Novemberi, mély melankólia,rettegett, tompuló harmónia,megkopott vásznon gyűrött csendélet,ezerszínűre mázolt…
Bús szimfónia
Hűvös takaróján nyújtózik az égbolt,éj csendjébe olvadva hangtalan sikolt,Hold hunyorog, halványuló csillag pulzál,hideg tél hull, kavargó holt időt szitál. Léptek alá fehér foltos suttogás terül,elmúlás szele kúszik kérlelhetetlenül,elbomló lehelete kormos füstöt zihál,rideg vackán lapul, ólálkodik a halál. Darabokra hull, lassan elvérzik az élet,por itta lázas boldogság, kínzó képzelet,eltávolodik a valóság, görcsösen fáj,valószínűtlen álmot szorong a félhomály. Keserű, ráncba gyúrt arcon…
Por és hamu
Süppedő trágyában vergődik az élet,disznók közt fetrengve megkopik a lélek.Pokolra születtél,álmaid szétfújta a szél.Ez jutott, szenny és mocsok,örömfoszlányokra eltékozolt napok.A bőrödbe égő veríték,hamis önámítás, hogy van segítség.Torkodon akadt a szándék,fényből sötétbe húzott az árnyék.Léted csapdája ordítva rád zárul,az elmúlást várva, nyílt sebbé tágul.Az út végére darabokra hullva,fájón nézel a szárnyaszegett múltra.Feldereng az isteni remény,tehetetlen elmúlásod peremén.Majd emésztő tüzek, mélabú,s tested…
Szürke hajnalon
Csendleplét szétteregetve gyászol,semmibe fordul a lomha távol,végtelenbe borult apró zajokba,foszló percekbe csapódik sóhaja. Bódult éjből, ébredni vágy a táj,bénultan bandukol a félhomály,harmatos hajnal hűvösébe tér,ellejti táncát a felbolydult szél. Bújik a fény, fodros fellegekben,a tegnapot morzsolom szememben,megint új kezdet, szorong a gondolat,ismét egy vég, elmereng a pillanat. Szürke égbolt ontja sűrű könnyét,esendőn vágyja az élet hevét,cseppje, cseppre koppan, mindenen áthág,odakint…
Ősz
Magunk mögött hagyva,a mézízű nyarat,szomorúan néz ránk az ég,napsugara erőtlenül simogat.Megfáradtan baktat a világ,arcunkra langy mosolyt rajzol,hűs szellő hozza leheletét,kertek alján az ősz csatangol.Utolsó báljára készül a természet,tarka gúnyát ölt köröttünk a táj,a Hold, fejét párnájára hajtja,halványan dereng a félhomály.A madarak is elhallgatnak,ringó nád öleli a vén ladikot,a szél hullámokat kerget,viharlámpa álmos árnyéka imbolyog.Álomba szenderül a rét,hűvös ködtakarójában hempereg,elbúcsúznak töredező…
Háború
Magányos lelke mélyén, mereng az idő,hegekkel teli, mint az elvakart himlő,megélt számtalan, kegyetlen gyűlöletet,közönnyel arcán, hímezve szemfödelet. Feloldódik, megalkuvó a tisztesség,tétova bohócként hallgat az emberség,mindent elemészt a vak, bűnös buzgalom,kitalált eszmék, aljas, hazug hatalom. Éhes, szorít a szörny, elevenen elnyel,lidérces láztól üvölt, mindent felperzsel,vérízű elmúlás bűzlő szagát ontja,árnyként suhan a halál mérgező csókja. A léptek nyomán füst, romok és fájdalom,földre…
Nem vagy már
A tegnap peremén végtelen már a sötét,szánalom kísérti a múló idő ködét,a félhomályban felsejlenek foszlott emlékek,az arctalan napokban fojtogató közhelyek. Örömök vágya kísért, kínzott szívembe váj,tövised ölelem, halálra szúrt, nem vagy már,hamuként száll el minden édes látomás,magányomban bújik mellém az elmúlás. Hamis szerelemben született az áldozat,mihaszna sorsom nem kerget többé álmokat,mint a tátongó mélységben pislákoló fény,fájó hiány csupán az öröknek…
Elveszett szerelem
Fásult sóhajommal fújom szét nyomodat,lélekgyilkos magány ajtómon kopogtat,folyton megaláz, vergődő lebegés az élet,örökre átitatta, megmérgezte véremet. Végtelen szenvedés, álmatlan hajnalokon,csalfa reménnyel tele, szótlanul fuldoklom,téli rideg világ költözött életembe,rabláncán a félhomály, fagytól meggyötörve. Utamat nem lelem, szívem sem dobban már,lelkem kettétörve egyedül botorkál,az elmúlás, a múlt keresztre feszített,igazat kimondva csakis én veszítek. A bennrekedt szavak is lassan elfogynak,arcra hűlt keserű könnyként…
Téli álom
Köd takaróba burkolózva,végtelen álmát alussza,kifakult, halott téli táj,átláthatatlan sűrű homály. Sötét, jéghideg éjjelek,a hold fényét sehol sem leled,rideg, kegyetlen táncra kél,süvítve tomboló északi szél. Deres ágakkal fehérednek,kopasz barackfák dideregnek,játsszák az éjszaka árnyait,kibontva a képzelet szárnyait. Fénytelen, jön a zord hajnal,Dermesztőn hideg faggyal,már reményt sem hoz magával,álmodjunk hát tovább a világgal.
