Neon-noir altató

Kopott az este, mint egy torz kazetta,
mit túl sokszor pörgetett vissza a vágy.
A horizont elnyomott cigaretta,
s mint boncasztal, vár az üres, kihűlt ágy.

Néma szobákban hazug, süket tévék,
villódznak rajtuk a kitalált arcok.
A szívekben fagyott, gótikus mesék,
függöny mögött suttognak meddő harcok.

A dekadencia? Csak lila rúzsfolt
egy meghasadt tükör éles peremén.
Mi régen élt, ma már csak rothadó holt
egy málladozó bérház emeletén.

Testünk egy gépies, ritmikus rángás,
mit elfed a neon, s a tompa robaj.
Várjuk, hogy eljöjjön a végső vágás,
mint horrorfilmben a vészjósló moraj.

Altass el engem a gépzajjal, kérlek,
hol nincsen álom, csak digitális vér.
A csendbe színes villámokat mérek,
míg a sápadt sötétség torkomig ér.