Két szív

Opálos estfényben tündérként száll,
lelked felém, mint halk, szelíd madár,
s én lopva nézlek hosszan, boldogan,
míg agyam mélyén békedal suhan.

Letisztult emlékek lágy zenéje szól,
mosolyomra, tekinteted válaszol,
szemedben ott ég minden alkonyat,
örökre szépnek látom arcodat.

Lágyan ölelik egymást szíveink,
akár két virág, ha szellővel ring,
szellemed bája, mint ezüstös sugár,
beragyogja valóm, s bennem égve jár.

Mily gyengéd, vonzó minden pillanat,
cinkosan gerjeszt puha parazsat,
oly édes, csábító e szenvedély,
mint csillagok fényén a varázs éj.

Így vagyunk szeretői egymásnak,
míg köröttünk az évek elszállnak,
táncolunk az élet bűvös körén,
a ragyogó Hold szikrázó tükrén.

Ketten élünk, s öregszünk gondtalan,
míg a végtelen végleg elrohan,
szerelem, mely sohasem halványul el,
míg e két szív egymásért dobogni mer.