Tihanyi fények
Fényárban fürdik az apátság tornya,Hűvös fala lépteim árnyát vonja.Visszhang-dombon nyomomban könnyű por száll,Langyos szellő a lejtő ívén kószál. Perzselő levegő sziklákon remeg,Levendula lila illata lebeg.Csipkebokrok közt dél aranya éled,Kanyargó ösvény lankák mögé téved. Aranyház ormán ősi kőfal mereng,Belső-tó ölén lágy látomás dereng.Békésen áramlik titkos suttogása,Mélybe oldódik a nyár ragyogása. Keskeny peremről tekintek a kékre,Csillogó Balaton simul az égre.Vakító tükrén lenge…
Zsongó nádvilág
Zöld Zala-víznek bágyadó sodrása,Elhal, mint gyékény titkos suttogása.Míg korhadó sás fanyar pára-árja,A Kis-Balatont szelíd őszbe zárja. Tükröző vízén úsztatja az árnyát,Hófehér kócsag lassan tárja szárnyát.Smaragdos leplét tündérrózsa bontja,Kelyhe varázsát hűvös tóra ontja. Vén fűzfa ága hosszú ívben hajlik,Lombsátorában néma élet zajlik.Álmatag teknős csendes mélybe merül,Nyomában csíkhal gyökér mögé kerül. Bókoló kákán szitakötő kéke,Rezgő hártyáján megpihen a béke.Fürge vízipók ezüst szálát…
Ébred a határ
Hűvös tócsákban éj ezüstje ring,csillagpor hullik, míg a Hold kering,derengő hajnalon zúzmara lebeg,fénysugarakban a világ megremeg. Szellő simítja lombok sugarát,kertek bársonyán harmat csillog át,virágszirmokkal gyöngycsókot cserél,tavasz jöttéről mókásan mesél. Madarak vonulnak égi tájakon,pihenni térnek megfáradt szárnyakon,csend szövetét tépi csurgó kis patak,ébredő természet titkára akad. Moha zöldell az út kavicsain,árnyak vibrálnak a kert falain,pirkadatkor már színek árja vár,s mint tiszta lég,…
Pezsdül a világ
Ébred a mező, éled az élet,fűtengerben hullajt öröm könnyet,égbolt kékje festi a tájat,zöld ruhát szab minden faágnak. Harmatos erdőn falevél táncol,égi párnák hátán sas viháncol,gyöngyvirágillat száll a légben,cinke dalol a messzeségben. Rügy pattan, fehérlik a kökény,színes a világ, mint egy festmény,patak csobog a völgy ölében,fecskék suhannak fent az égen. Orgonaillat bódít el lágyan,szirmok lebegnek a napsugárban,földi szivárvány, virágkelyhek,friss nektárért méhek…
Zsibongó tavasz
Csilingel a hajnal,harmatgyöngy csurran,bódító illattal,rét fölött suhan. Duruzsoló dongó,virágkehely ring,kacéran zsibongó,tavasz kitekint. Napsugártenyéren,fecske röppen át,ibolyakék éden,formál szirmocskát. Rigó ropja táncát,szökken ágra fel,elhagyatott fűzfát,szellő átölel.
Legenda – A tiltott orom
Büszke ősi hegy, bölcsesség hordozója,mondott isteneink rejtélyes otthona,csendet ölelő, mérhetetlen magasság,mozdíthatatlan, időtlen hatalmasság. Átszelve az eget, fátylat öltve fel,bájaira párafelhőket lehel,patak ered fent, szilaj sziklán utat váj,szarvas és pisztráng otthona e varázstáj. Folyó zúg lent, kövekkel dulakodik,tavaszi áradásról árulkodik,uszadékfák, homok, fűben hevernek,tanúi a zabolátlan vizeknek. Lassan halad a szekér, ökrök húzzák,fehér arcú ember szállít friss búzát,„Hol a falud?” kérdem, de…
Pipacsok tánca
Némán bólogató pipacsfejek,vígan ringva, igézőn illegnek,törékeny szépség, önfeledt és szabad,nyár hevének lüktetéséből fakad. Gyengéd fátylukkal sebeim fedik,finoman ölükben melengetik,szépségük szenvedélye Kánaán,tünékeny varázs a lét színpadán. Nap csókolta szirmok, gyenge papír,rajtuk a reggel új harmatot ír,álom-mákony boldogság, csak ígéret,pipacsmezőn csalfa délibáb képzet. Vöröslő vonzalom, tépett tapasz,pipacsok tánca, szertehullt vigasz,szélben libbenő vad lángnyelvek ők,lelkemben őrzött őrült szeretők.
November
Novemberi méla melódia,merengő, keserves rapszódia,ökörnyálon tovatűnő zengés,zajjá halkuló kedves csicsergés. Konokul köröz, forog az élet,fényei már őszi lánggal égnek,dombok mögött, rétek hűvösében,szunnyad, köd takarta rejtekében. Sápadtan siratja a bús időt,mennybolt ágyra rajzol esőfelhőt,hűvös könnyeit ömlesztve… szipog,ázott avaron fázósan vacog. Dúdolnak dermesztő, szilaj szelek,lucskos fűszálakkal fetrengenek,kelletik még bájait ledéren,kopasz fák meredeznek, útszélen. Novemberi, mély melankólia,rettegett, tompuló harmónia,megkopott vásznon gyűrött csendélet,ezerszínűre mázolt…
Az örök nyár illúziója
Tarka hátú, virágos rét pompájában,vibrál a lég, valahol messze botorkál,lenge, pipacsos koszorúval hajában,kacéran hajladozik, sok hetyke fűszál. Új útra kél, lebben a könnyű szellő,hűs patak vizét csábítón borzolja,úgy cirógat, mint egy gyengéd szerető,pillangótáncát jókedvűen ropja. Izzik mosolya partokon, hegyeken,élet, mézes csókú tüzes asszonya,vakító, végtelen égi tengeren,kék üstökén, hűs felhőit sodorja. Betört napkorong lángnyelvén gyülekeznek,szürke lábbakkal taposva égi utat,búcsút intenek bánatos…
Ősz
Magunk mögött hagyva,a mézízű nyarat,szomorúan néz ránk az ég,napsugara erőtlenül simogat.Megfáradtan baktat a világ,arcunkra langy mosolyt rajzol,hűs szellő hozza leheletét,kertek alján az ősz csatangol.Utolsó báljára készül a természet,tarka gúnyát ölt köröttünk a táj,a Hold, fejét párnájára hajtja,halványan dereng a félhomály.A madarak is elhallgatnak,ringó nád öleli a vén ladikot,a szél hullámokat kerget,viharlámpa álmos árnyéka imbolyog.Álomba szenderül a rét,hűvös ködtakarójában hempereg,elbúcsúznak töredező…
Végtelen óceán
Távoli vizeken,tengernyi szerelem,siklik a habokon,bársonyos fodrokon. Hullámok csillannak,ölelve ringatnak,önfeledt, féktelen,szél süvít szüntelen. Feszülő vitorlák,hajókat siklatják,sirályok suhannak,halakat kutatnak. Életünk bölcsője,világunk jövője,mindig kék Kánaán,végtelen óceán.
Tél búcsúztató
Bimbóból fakadó színes világ,tavaszt ébresztő rózsaszín virág,szirmait bontogató szenvedély,kacér kikelet, tavaszi szeszély. Pajkos napsugarak szövik át,bozontos füzek aranyhaját,táncoló árnyékok bontják szét,lágy szellő borzolja melegét. Puha, kehely ágyából hívogat,bódító, mézillatú áhítat,cseppenként ontja édes zamatát,darázsnép duruzsolja dallamát. Néha, fájó szívű felhők sírnak,falevelek csendben összebújnak,könnyező vízcseppnyi csillanás,szikrázó szivárvány ragyogás. Azúrkék szemével kacsint az ég,összeolvad, reszket a messzeség,vándormadaraink visszatérnek,fecske, gólya búcsút int a télnek.
